Egyre kevésbé érdekelnek a mai kor filmjei, ebbe pedig nyilván a horror is beletartozik. Nagyon kevés olyan alkotást sodor elém a szél, ami meglep, vagy van benne ész és szív. Rettenetesen unom a legtöbb sztorit, de a műfajt továbbra is szeretem, tehát mit tehet ilyenkor az ember lánya? Újranézi vagy felkutatja a régi filmeket. A kérdés az, hogy meyiket válasszuk? Valamelyik nap zenét hallgattam és a Cry Little Sister ment, így egyből beugrott, hogy újra kellene néznem Az elveszett fiúkat. Tinikorom egyik kedvence volt ez a film (meg Kiefer Sutherland), így kíváncsi voltam, hogy most milyen hatással lesz rám. Ráadásul a férjem még nem is látta, így még érdekesebb élménynek ígérkezett. Lássuk, hogy ez az 1987-es alkotás vajon a szép emlékektől olyan jó, vagy valóban időtálló film?

Egy anyuka két fiával Santa Clara-ba költözik egy nyugisabb élet reményében. Michael fejét hamar elcsavarja egy különleges helyi szépség, aki egy motorosbanda tagja. A fiú csatlakozik hozzájuk, amit az öccse, Sam nem néz jó szemmel. Az a gyanúja, hogy valami nem stimmel a srácok körül és ebben a megérzésben csak erősíti őt két barátja. Hamarosan rá kell jönniük, hogy a vámpírok nem csak a képregények lapjain élnek és Michael sokkal nagyobb veszélyben van, mint azt elsőre gondolták.

Mint mondtam mindig aggódom, ha egy régi kedvencet nézek újra, mert félek, hogy az idő előrehaladtával megkopott a fénye. Szerencsére ez ebben az esetben nem történt meg, még akkor se, ha pontosan látom már a film hiányosságait. Joel Schumacher megosztó rendező, vannak súlyos baklövései, de én összességében nagyon szeretem a munkásságát. Nekem ő egy vagány rendező, aki tökéletesen megtestesíti azt a hajdobálós rockzenei világot, amelyből oly gyakran ihletet merít. A videóklipes stílus ebben a filmjében még inkább érezhető, különösen azokban a jelenetekben, ahol az "elveszett fiúk" jelen vannak. Azok a beállítások zseniálisak, ahogyan a karaktereket is nagyon jól összerakták.

A történet persze nem egy agyzsibbasztó darab, de nem is kell annak lennie. Nincsenek benne nagy fordulatok vagy meglepetések, az viszont klassz, ahogyan a vámpírmitológiát összehozta a Pán Péter sztorijával. Elvégre mi történik a Pán Péterben? Egy fiú repül, bekopogtat az ablakon, majd aki hajlamos rá, az veletart, hátrahagyva mindent, hogy örökké egy szigeten éljen gyerekként. Az ellenségek pedig a felnőttek. Nyilván ennek lényege a felnőtté válástól való félelem, ha lehántjuk a mesevonalat, de valahol ez az egész nagyon szépen hajaz a vámpírokra is.

Mindamellett, hogy ez egy tök jó sztori, amit nagyon stílusosan, pazar zenékkel és beállításokkal készítettek el, még nagyon jó humora is van. A képregényes srácok kifejezetten szórakoztatóak és élvezet nézni a reakcióikat. Itt megint érdekes az a változás, hogy a gyerekek csapnak össze a fiatalokkal. Ezt akár generációs ellentétnek is fel lehet fogni, két világkép összeakaszkodásának. Ugyanakkor érdemes lett volna jobban odafigyelni az anyuka és Max történetszálára. Ez utóbbi különösen érdekes karakter, akit ráadásul Edward Herrmann alakít, bitang jó módon.

Lehetne tehát fejtegetni a film mögöttes tartalmát, de annyira nem izgatott ez. Az sokkal inkább, hogy továbbra is jó, élvezhető, vicces és látványos a film. A vámpírlak jól néz ki és Michael beavatási jelenetei is kifejezetten erősek. A színekkel nagyon jól bántak, a piros használata kifejezetten jó kontrasztot ad. Mivel videóklipszerű, így sok vágást használnak, de ez jót tesz a történet ritmusának, tehát nem elvesz, hanem hozzáad az élményhez. A hangulata erős és egyedi.

Semmit nem veszített tehát az élményfaktorából a film, Sutherlandet továbbra is nagyon bírom, annyira, hogy inkább Davidnek, mint Michaelnek szurkoltam, de hát ez már így marad. Könnyed, laza, vagány, pörgős, stílusos film Az elveszett fiúk, melynek van agya és szíve. Az nem tudom, hogy vámpírnak lenni tényleg ennyira mókás, de az biztos, hogy a filmet megnézni abszolút jó szórakozás.

IMDb