Nagyon bírom a thrillereket, különösen olyankor örülük nekik, ha az egyik kedvencem játszik bennük. Mint például Jeffrey Dean Morgan, ha pedig még Denis O'Hare is befigyel a stáblistán, hát egyenesen madarat lehetne velem fogatni. Persze csak akkor, ha a film is jó, mert önmagában nem sokat jelent az, ha jó színészeket választanak ki. A The Postcard Killings is pontosan ebbe a kategóriába tartozik.

A New York-i nyomozó tragikus körülmények között elveszti lányát és vejét: brutális kegyetlenséggel gyilkolja meg őket európai nászútjuk során a bomlott, beteg elméjű elkövető. A gyilkosságok egyre szaporodnak Európa-szerte és a rituális gondossággal beállított testek borzongató látványa nem elég: a gyilkos minden esetben képeslapon üzen a helyi újságíróknak. Megkezdődik az országokon átívelő versenyfutás az idővel és a gyilkossal.

Nem szeretek egyből átmenni negatívba, így kezdjük azzal, ami tényleg jó lett. A gyilkosságok kellően betegek voltak. Nagyon tetszett a koncepció, a képeslapokon való üzengetés és az elkövető indítéka és háttértörténete. Az is nagyon jó volt, hogy kellően bevonták érzelmi alapon is a nyomozásba a főszereplőt, ettől sokkal személyesebbé vált a történet. Jeffrey Dean Morgan remek alakítást nyújtott, hiteles volt a szerepében, mint ahogyan Denis O'Hare sem okozott csalódást. A képi világ és a zeneválasztást is nagyon jó volt, valamint a történet dinamikájának felépítése is rendben zajlott. Ha ezeket nézzük, akkor mondhatnánk, hogy ez egy nagyon korrekt krimi-thriller, csak éppen nem az.

Először is: ha sorozatgyilkos a téma, akkor a gyilkosságok mellett nagyon fontos, hogyan építik fel és mutatják be nekünk a gyilkos személyiségét. Ugyanis ez a kulcsa az egésznek. Nem kell neki jelen lennie, mégis róla kell, hogy szóljon az egész történetnek. Mert mindenki meg akarja érteni, hogy mi visz rá valakit, hogy ilyen brutális tetteket hajtson végre. Tehát ha nem akarják mutogatni a gyilkost, akkor bizony profilozni kell. Ha pedig aztán úgy döntenek, hogy kiléptetik az árnyékból a fényre, akkor meg erős és hiteles alakításra van szükség. Mind a két esetben csúfos kudarcot vallottak a film készítői. Persze voltak jó momentumok, de nagyon harmatgyenge volt az összkép. Erős a történet, erős a háttérsztori, de így ezt nem lehet eladni, ahogyan megcsinálták.

Most tekintsünk el attól, hogy az első pillanattól fogva tudtam, hogy ki az elkövető. Aki látott már egy-két Gyilkos elmék részt, az is rájött szerintem a "turpisságra". Az sokkal fontosabb, hogy nem volt jó a színészi játék és egyáltalán nem voltak merészek az alkotók sem. Csinálnak egy brutál beteg sztorit és aztán fellazítják meg finomkodnak. Atyám! Hát hol maradt a tökösség?! A másik a mellékszereplők voltak. Az újságíró csaj baromi jellegtelen volt és csak úgy oda lett lökve, miközben elvileg kiemelt szerepet szántak neki. A nyomozók szintén csak úgy voltak. Denis O'Hare karakterét tökéletesen elpazarolták és Famke Janssen... (!!!) Nem tudok napirendre térni az arca felett, bocsánatot kérek miatta, de nem megy. Ő lett volna a gyermekét gyászoló anya, aki segít a volt férjének a nyomozásban. Ám nem lehetett egyszerűen túllépni azon, amit a fejével csináltak. Sosem értettem, hogy színészek, miért teszik tönkre az egyik legfontosabb eszközüket, vagyis a mimikájukat, ebben az esetben meg ez külön bántó volt és nagyon a film kárára vált.

A legrosszabb azonban a film vége volt. Tökéletesen megalapozatlan, hatásvadász ökörség és aki egy kicsit is elmerült már a sorozatgyilkosok világában (amire azért mostanában nagyon sok jó példa volt, kezdve a Mindhunter könyvvel és sorozattal, vagy a DES-sel, de ha olvassátok a Köztünk élnek rovatot, vagy néztétek a Gyilkos elméket akkor tudjátok, miről beszélek), az pontosan tudja, mennyire nem volt ez összhangban az egésszel. Áh, el is engedem ezt az egészet. Nem vártam én nagy csodát, lehetett volna ez egy átlagos thriller is, fókuszálhattak volna sok mindenre, lehetett volna ez egy A csontember is, de helyette egy súlytalan, semmilyen gyenge próbálkozás lett, amiben a legfélelmetesebb az Famke Janssen feje...

Pontszámom: 4/10

IMDb | mafab