Óriási rajongója vagyok domestic thrillereknek, melyek főként a 90-es években virágoztak, élükön olyan mesterművekkel, mint A kéz, amely a bölcsőt ringatja, Funny Games, Meghallgatás, de napjainkban is próbálkoznak ennek az igen kedvelt zsánernek a feltámasztásával és születnek is remekbe szabott alkotások, mint a Pánikszoba, a Mother's Day vagy a Holtodiglan. Hamarosan a TV-képernyőkre is átköltözik az alműfaj, Gillian Flynn-nek köszönhetően, én pedig mindig nyitott vagyok olyan filmekre, ahol egy idegen próbál szétzilálni egy családot. Persze becsúsznak gyengébb darabok is, mint a Jennifer Lopezes A szomszéd fiú és ugyanilyen kaliberűnek tűnt az idei Öldöklő szerelem (Unforgettable) is, mégis nagyon vártam, hisz a cím és az előzetes alapján igazi bűnös élvezetnek tűnt.

Tessa (Katherine Heigl) egyedülálló anya, aki nagyon nehezen dolgozza fel a válását és az egyedülléttel járó kihívásokat. Exférje, David viszont sikeresen továbblépett és új kapcsolatba kezdett a rendkívül szimpatikus, sikeres és jóindulatú Juliával (Rosario Dawson), aki még Davis és Tessa közös lányával is jól kijön. Eleinte úgy tűnik a két nő jóban lesz egymással és a kellemetlen percek nem fognak sokáig tartani, de Julia szöges ellentéte Tessának, túl kedves, túl odaadó, és ami utolsó szög Tessa magányának koporsójában: lehetséges, hogy jobb anya is. Az összeomlás szélén álló nő pedig elhatározza, hogy visszaszerzi a családját, akár életeken át is.

Persze a címhez, borítóhoz és előzeteshez pontosan illik a tálalás is, az egész filmen rajta van egy hamvasító effekt, amitől minden és mindenki porcelánbabának tűnik és minden egyes képkocka remek választás lenne egy ponyva borítójának. Katherine Heigl nem először próbálkozik kitörni a vígjátékok világából és fordul a thriller felé, és bár egyébként jól áll neki a jégkirálynő karakter, nagyon igyekszik, hogy tekintélyt parancsoló, szigorú, gonosz barbie legyen. A szigort kifejező copfot ennél szorosabban talán meg se lehetett volna kötni.

Mégsem olyan rossz film az Öldöklő szerelem, mint amilyennek hittem. Végig azt vártam, hogy mikor fullad teljes ócskaságba a történet és a kivitelezés, de a fentebb említett momentumokon kívül nem igazán történt ez meg. Kezdve azzal, hogy Tessát nem lehet gyűlölni jó darabig, hiszen reakciói, érzelmei teljesen érthetőek. Iszonyatosan kemény lehet elvált szülőként feldolgozni, hogy az egy szem gyerek lehet kötődni fog a mostohához, aki esetleg úgy tűnhet, jobban teljesít az élet bizonyos területein. A színészi játékkal tehát nincs gond, semmi kimagaslót nem kell várni, de azért nem tehetségtelen színészeket verbuváltak össze. A végjáték, amire egész játékidő alatt vártam kellően szórakoztató, a digitális vér ellenére, a befejezés pedig talán még érdekesnek is mondható. A készítők egyértelműen A kéz, amely a bölcsőt ringatjából vettek át bizonyos jeleneteket, dialógusokat és rengeteget utalnak rá.

Summa summarum abszolút nem volt olyan rossz ez a film, mint amire számítottam, kicsit sótlan, kicsit élettelen, de a műfaj kedvelői tehetnek vele egy próbát, akár még kettőt is.

6/10

IMDb | mafab