![RoboCop – Robotzsaru (1987) RoboCop – Robotzsaru (1987)](https://media.creepyshake.com//uploads/image/dfc80a5ec8364a15b3b443d6c007b3ed_large.jpg)
Robotzsaru. Nehezen hinném, hogy az olvasók ne találkoztak volna már valamilyen formában ezzel a világhírű karakterrel. Filmek, képregények, sorozat, regény, minisorozat, videójátékok… Az elmúlt 34 év során számtalan médiumban jelent meg a kiborg rendőr, legutóbb például a Mortal Kombat 11-ben tűnt fel, mint játszható karakter, 2020-ban ráadásul Robotzsaru első megszemélyesítője adta hozzá a hangját. Ha pedig valaki mégsem ismerné ennek a klasszikusnak a hattérsztoriját, akkor íme:
Alex J. Murphyt (Peter Weller) éppen csak áthelyezik a detroiti rendőrség egy másik, jóval veszélyesebb körzetébe, Old Detroitba, de már az első nap súlyos bűncselekmény miatt riasztják. Társával, Anne Lewis-szal (Nancy Allen) egy régi gyárépülethez hajtanak, az erősítés még várat magára. Szétválnak, és míg Lewist kiüti egy bűnöző, addig Murphy elkapja a mindenben is utazó banda két másik tagját. Pechére azonban megjelenik a vezér, Clarence Boddicker (Kurtwood Smith) is, aki társaival ronggyá lövi szerencsétlen zsarut.
Mindeközben a pénzügyi gondokkal küzdő városi rendőrség szerződést köt egy nagyvállalattal, aminek értelmében az OCP lényegében teljes kontrollt gyakorol felettük. Az óriáscégnek masszív hosszútávú tervei vannak, ezért még kapóra is jön nekik a gazdasági válságtól és elharapódzó bűnözéstől szenvedő város lehetetlen helyzete. Miután az igazgatóhelyettes, Dick Jones (Ronny Cox) új programja, a gépiesített bűnüldöző ED-209 csődöt mond, a feltörekvő kolléga, Bob Morton (Miguel Ferrer) lehetőséget kap, hogy megvalósítsa projektjét.
Morton a haldokló Murphy maradványait használja fel terve kivitelezéséhez, és megszületik a kibernetikus organizmus, Robotzsaru. Eleinte minden rendben megy, a fémkopó teszi a dolgát, ám egyszer csak álmok és emlékek villannak be agyának megmaradt részébe…
![](https://media.creepyshake.com//uploads/image/17d45a43c6104d5c89c0b4a9555a57c4_large.jpg)
Paul Verhoeven első teljes értékű hollywoodi filmje tulajdonképpen egy klasszikus bosszúfilm, egyedi megvalósításban. Bár egy szóval nem említik, általánosan elfogadott tény, hogy a történet valamikor a közeli jövőben játszódik. Ez nem sok mindenben látszódik; néhány fegyver, disztópikus világkép és persze a robotika. Ezeket leszámítva, igazi, 80-as évekre jellemző, mocskos, gőzfelhőben úszó város tárul elénk, de Robotzsaru és az ED-209 miatt mégis cyberpunk íze van az összképnek. Az érzést erősítendő, rendszeresen a világban dúló káoszról szóló, fiktív híradó-bejátszásokkal bombázzák a nézőt, melyeknek túlzó, csak félig komolyan vehető tartalma szatirikus felhangot ad a filmnek. Az ilyen részletekbe kicsit jobban is belemehettek volna, hogy bővítsék a film világát, ahogy a gazdasági, politikai folyamatokba is érdekes lett volna mélyebben belepillantani, különös tekintettel az OCP-re.
![](https://media.creepyshake.com//uploads/image/3d663f433b7541a4b79c4555ef79b563_large.jpg)
A fenti összetevők már alapból egy egyedi hangulattal bíró víziót eredményeznének, de mindezt még megspékelik az ultra erőszakos jelenetek, amikből bár nincs sok, amikor azonban beborítják a képernyőt, az még ma is üt. Murphy megölése kifejezetten sokkoló, és aki látta, az biztosan nem felejti el a savtartályos jelenetet sem. 87-ben a cenzorok húzták is rá a szájukat, így Verhoevenéknek néhány snittel meg kellett rövidíteniük a művet, ami még így is R-besorolást kapott. Ma már szerencsére beszerezhető a rendezői vágás, ami ugyan csak bő egy perccel hosszabb a mozis változatnál, én azonban melegen ajánlom ezt a verziót.
![](https://media.creepyshake.com//uploads/image/d13ec86b7d8d4c7da819e1597d48097d_large.jpg)
A film tele van jobbnál jobb karakterszínészekkel - nem véletlenül soroltam fel a nevüket -, akik teszik is, amit a forgatókönyv elvár tőlük, de Robotzsaru személyiségén azért még lehetett volna csiszolni. Vannak jelenetek, amik ugyan megmutatják a Murphyben lakó ember-gép ellentétet, de ebben a karakterben annyi lehetőség lenne még, annyira drámai a sorsa, hogy ha belegondolunk, az egyenesen szívszorító. Szuperül működik ez a minimalistább, nyers megközelítés is, de ha az alkotók ráfeküdtek volna a sztoriban rejlő lélektani, hovatovább, filozófiai mélységekre, igazi mestermű születhetett volna. Egykori családjához fűződő viszonyát például fájóan mellőzik, holott ez lehetne az egyik ütőkártya a sok közül.
![](https://media.creepyshake.com//uploads/image/434dcc3d4e944863a0d29f294d0f4a3f_large.jpg)
Az azonban továbbra is tagadhatatlan, hogy egy igazi kultklasszikussal van dolgunk, Robotzsaru ma már a popkultúra szerves része, és az is marad. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy állítólag már fejlesztés alatt áll egy film, mely abban a manapság divatos szellemben készül, hogy az ebben a cikkben tárgyalt első rész közvetlen folytatása lenne, ami figyelmen kívül hagyná a többi sequelt. Addig is itt van nekünk ez a megalkuvás nélküli, szögegyenes, koszos, cyberpunk akció-thriller, badass karakterekkel, ami azért némi társadalomkritikát és mélységet is fel tud mutatni. Mert tudniillik, már 34 éve eljött a bűnüldözés jövője.
Pro
- Nyers, brutális
- Egyedi bosszútörténet
- Érdekes világépítés…
Kontra
- …aminek a részleteibe sajnos nem avat be.
- Nem használja ki a karakterben rejlő mélységeket.
![]() | ![]() | 75% |
Nyers, brutális | …aminek a részleteibe sajnos nem avat be. | |
Egyedi bosszútörténet | Nem használja ki a karakterben rejlő mélységeket. | |
Érdekes világépítés… |