Lefutott az AMC sikersorozatának 10. évadbeli utolsó két része is. A két eltérő tempójú és hangulatú epizód fenemód élvezetesre sikeredett. Előbb Carol próbál levest készíteni, majd Negan kapja meg a régóta várt eredettörténetét.

Az „Elágazás” alcímre hallgató epizódban Daryl és Carol párhuzamosan történő kalandjaiba teszünk betekintést. Miután barátságuk kissé megbicsaklik, a két hős különválik, egy elágazáshoz érve ki-ki másfelé folytatja útját. Amazonunk hazamegy Alexandriába, ahol Jerryvel való beszélgetése során eldönti, hogy készít a férfinek egy finom zöldséglevest. Dolgát megnehezíti az állandóan felfordulást csináló Dog, Daryl kutyája, illetve egy hívatlan patkány személyében. Mire a leves elkészül, Daryl is megérkezik.

A legutóbbi epizódok komor hangulatai után most kissé vidámabb szekvencia következett. A párhuzamosan történő események humoros formában kerülnek terítékre, mely különösen jól áll az életvidámabb, a mostani világban a helyét kereső mosolygós Carolnak, akihez még barátja kutyusa is társul szegődik. A készítők most nem a főcselekményt görgetik tovább, ehelyett salamoni döntés született: kettejük párosának legutóbbi kalandjánál Darylen volt a hangsúly, most Carol van érezhetően többet jelen a színen. A patkányvadászatba és leveskészítésbe fogó Melissa McBride Carolként szinte sziporkázik, amihez a bohókás Jerry jelenetei és Dog reakciói csak még többet tesznek hozzá. Az erdőben a meghibásodott motorjához alkatrészt kereső Daryl felel a félelemfaktorért, nem egyszer életveszélybe sodorva magát, azonban az alkotók az ő történetébe is belecsempészték ezt a mókás, humoros esszenciát, amit megfejel az epizód első felében végig hallható állandó zenei aláfestés. Mindeközben a két főkarakter egymás iránti tisztelete és barátságuk hiánya végig érezhető, és a patkánykergetés, katonai zombilikvidálás és egyéb pótcselekvések mind-mind ezek pillanatnyi elfeledésére szolgál. A The Walking Dead eme keretes szerkezetbe foglalt epizódja (Carol és Daryl pár szó után ismét különválik, igaz, csak egy alvás erejéig, ahogyan a kölcsönadott bicska is új gazdára talál) simán megteremti egy jó kis vígjáték alapjait, azonban kellően komolyan is veszi magát, hogy ne csapjon át paródiába és egy élvezhető, bohókás részként tekinthessünk rá.

A régóta várt „Itt van Negan” című képregény adaptációjában hősünk az ígéretek ellenére nem maradhat Alexandriában, így Carol Daryl eltűnt barátnőjének kunyhójában szállásolja el. A férfinak magányában megjelenik régi önmaga, és miközben Lucille felkutatására indul, bőrdzsekis barátunk emlékein keresztül megismerhetjük szomorú történetét: láthatjuk, hogy az egykor szerető férj hogyan válik szögesdróttal körbetekert baseballütős igazságosztóvá.

Az extra részek, egyben a tizedik évad utolsó darabja, a rajongók által hosszú idő óta követelt Negan-előzménytörténet viszont már visszaránt minket a klasszikus, drámai hangvételű Walking Dead epizódok, különösképpen a kultstátuszba emelkedettek közé. Jeffrey Dean Morgan szinte egybeforrt Negan Smith karakterével, akiről eleddig egy-két beszélgetésen kívül szinte semmit nem tudunk. Milyen élete volt azelőtt? Hogyan vált a rettegett Megváltók ikonikus vezérévé? Míg az előző részben párhuzamosan folyt a cselekmények elbeszélése, most afféle Sátántangó-szerű (három lépés hátra, három előre) időugrásokkal ismerhetjük meg az (anti)hős történetét. Ahogyan haladunk visszafelé az időben, úgy ismerhetjük meg a karaktert meghatározó eseményeket: a gyilkos kórral küzdő felesége, Lucille (akit Jeffrey Dean valódi neje, Hilarie Burton Morgan alakít megrázóan tökéletes átéléssel) számára infúziót kereső egykori tornatanár hogyan válik egyik pillanatról a másikra csalfából szerető férjé, békésen éldegélő és párjáért küzdő férfiből hirtelen özveggyé váló, bőrkabátos és egy szögesdróttal körbecsavart baseballütővel igazságot szolgáltató bosszúálló harcossá.

Nagy dícséretet érdemel JDM és felesége, Hilary, akikről süt a vásznon keresztül az egymás iránti tisztelet, szeretet, minden közös pillanatukban érezni lehet a közöttük lévő kapcsolatot és nem utolsósorban a színészi kvalitásukat. Kirkmanék nagy dobásának köszönhetően (az életben is egy párt alkotó színészeket kérve fel a szerepekre a még jobb alakítás kedvéért) igazi örömjátékot kaptunk tőlük, amihez persze a nagyszerűen felépített és érdekes sztorivonal kivitelezése is kellett. Nem nagyon szeretnék spoilerezni, hiszen aki már megnézte az epizódot, tudja a részleteket, és biztosan egyetért velem, miszerint a 6x16 vagy a 7x01 után a jelenlegi lesz a következő hivatkozási alap. Aki pedig nem nézte meg, és úgy olvassa ezt a cikket, legyen kedves és azonnal tekintse meg, mivel a közeljövőben nagyon sokat fogják emlegetni az ebben történteket. Ám jelen alanyunkban nem csak egy sima eredettörténetet kapunk, hanem egy kis betekintést a következő évadbéli eseményekbe: az elszeparálást nem toleráló Negant nem puhafából faragták, Carol tanácsával szembemenve és Alexandriába vissaztérve hamarosan konfrontálódni fog az őt mindenképpen kiiktatni szándékozó Maggievel, amely remek kis feszültséget fog okozni a továbbiakban.

Minden tekintetben mérföldkőnek számít a Here’s Negan: a rajongók és JDM is megkapta a nekik már régóta kijáró epizódot (sajnálatos módon jómagam nem olvastam a vonatkozó képregényt, így nincs viszonyítási alapom, de a kommentek alapján fantasztikusan sikerült az adaptálás), a maszkok zseniálisak, a mellékkarakterek szintén, a főszereplők igazi jutalomjátékot nyújtanak, és megkaphattuk a válaszokat nemcsak Lucille, hanem a bőrdzseki eredetére is, illetve az ikonikus baseballütő elpusztítása is egyfajta metaforikus lezárást is ad az addigi Negan számára. Biztosak lehetünk benne, hogy hivatkozási alapként fog szolgálni az egész franchise számára a 10x22 is. Nem mellesleg külön öröm volt látni egy évadzáróhoz méltó epizódban pár villanás erejéig az egykori meghatározó karaktereket (Michonne, Rick, Beta, Alpha).

Az utolsó két epizód magasra tette a lécet: az előbbit vidámságáért és megmosolyogtató képsoraiért zártuk szívünkbe, ám kétségkívül Negan története vált kiemelkedőbbé. Panaszunk nem lehet, mert merőben eltérő volt a két rész, pozitívumokkal-negatívumokkal együttvéve. Az extra hat epizód nem váltotta meg a világot, és karakterközpontúságuknak köszönhetően kvázi egy évadon belüli miniévadot kaptunk, többnyire jobb részekkel, és ez teljesen igaz az egész tizedik évadra. Volt pár felesleges epizód, ám az összkép meglehetősen pozitív: lezárták a Suttogók-szálat, Michonne továbbállt, Maggie visszatért és szépen készítik elő a következő ellenfeleket is. Kérdés, hogy az utolsó, extrahosszú, 24 részes évadba mindezt hogyan fogják belezsúfolni, de az legyen Angela Kangék gondja (aki már elkezdte a marketinges ígérgetést az új évad nagyszerűségére vonatkozóan… legyen igaza). Ne feledjük, hogy hány spinoff készült eddig és van még hátra, nem beszélbe a Rick Grimes-mozikról, így jó ideig el leszünk a franchise-zal.

Bár a nézőszám tekintetében drasztikusan leesett az érdeklődés, a kezdeti 4 milliónyi megtekintés a felére csökkent le, az utolsó előtti, 21. részt alulról súrolva kétmillióan nézték. Hozzáteszem gyorsan, hogy a jócskán megnyújtott, három részre szabdalt szezon első része még 2019 (!) júniusában debütált, majd következett két közbeiktatott szünet (ugye emlékszünk, az eredeti évadzáró, 16. epizód is késve készült el), és most jutottunk el a fináléig. Persze az alkotógárda és a színészek sem tétlenkedtek, így már javában forog a 11. évad, amelynek első része meglehetősen hamar, már augusztus 22-én debütálni fog az eddig megszokotti októberi premier helyett. Hazánkbéli szinkronos vagy anélküli bemutatóról persze semmi hír, de addig sem maradunk a franchiseon kívül: a Fear The Walking Dead 6. évadának második fele már hétfőn debütál az AMC-n (spoiler: lesz benne egy tragikus meglepetés).